SUPERNATURAL BLOG

#behealthy #befree

Gery San

Elena project
első hét

Megosztás itt: facebook
megosztom
Szeptember 01 – 06.

Az első hét inkább amolyan nulladik volt. Nem csupán azért, mert csonka hétről beszélünk, hanem azért is, mert még nem igazán diétáztunk. Vagy legalábbis nem teljes „erővel”, a fokozatosság elve mentén még csak elkezdtük felkészíteni a testet arra az igénybevételre, ami az elkövetkező három hónapban javarészt vár rá.

Ezt a hatnapos hetet két felé osztottam:
Az első három napban mindössze annyit kértem Elenától, hogy mindent egyen úgy, ahogy szokott, de a finomított cukrokat vonja ki az étkezéséből. Más szénhidrát nem volt csökkentve, ahogyan az sem volt szabályozott, hogy mennyi pékárut vagy más nem kifejezetten diétakompatibilis ételt eszik. A rákészülés második 3 napjában pedig a feleadata az volt, hogy immár ezeket, a szénhidrátokat is csavarja le szépen nagyjából nullára. Egy fajta extrém szénhidrátcsökkentett kenyérből ehetett csak, abból is a lehető legkevesebbet. Péksütik – még a nem cukrosak is – kuka.

Mindössze ennyi volt az első hét és az a nagyon durva, hogy – mint azt a fenti kép is mutatja – már pusztán ennyitől is elindult a mérleg digitális mutatója lefelé.

Igen, ennyire durván toljuk az arcunkba a fos kaját, hogy már egy ennyi odafigyelés is kimozdítja testet. Mindezt ráadásul úgy, hogy „engedélyezve” volt egy kis péntek esti borozgatás is, ami úgyszintén nem éppen diétás program.

Ja, igen, tudom, a bor sem túl diétás cucc, de arra, a kijelentésére egy három gyerekes, egyedülálló anyukának, hogy neki kéthetente egyszer még muszáj lazítani egy pár pohár borral, csak egy nálam sokkal bátrabb ember mert volna nemet mondani.

A lényeg tehát itt az, hogy máris jönnek az eredmények, pedig még szinte csak a startvonalig sétáltunk el..! 

(Ezt a képet Elenától kaptam. Lelkes és elszánt – a két legfontosabb attitűd ami kell a sikeréhez.)

További bejegyzések

fogyások
Gery San

Elena project
záró hetek (12-13.)

A 90 napos program befejeződött – minden szempontból kimagasló sikerrel.A rendelkezésre álló idő legvégére – de konkrétan a legutolsó napon – szépen becsúsztunk a megálmodott

blog
Gery San

Test

Világunk jellegéből adódóan a fizikai testünkben végbevitt változásainkon keresztül tudunk a leghatékonyabban fejlődni számos szempontból. Talán megdöbbentő, de szellemi és “lelki” (asztrális) kapacitásaink is nagyban

Tennél magadért?

Gyere, hozd ki magadból a legtöbbet az új multishakereinkkel!