SUPERNATURAL BLOG

#behealthy #befree

Gery San

Miért válassz üveget?

Megosztás itt: facebook
megosztom
Ne szennyezd magad (és a környezeted)!

Ez annyira nyilvánvaló, hogy talán le se kellene írnom, de természetesen megteszem, mert inkább beszéljünk valamiről többet, mint bárki előtt is ne legyen nyilvánvaló. Mert számomra teljesen nyilvánvaló, hogy a műanyagáradat, ami úgy a testünket, mint a bolygónkat elárasztja, legalább akkora halálos méreg, mint amekkora halálos hülyeség.

Az ember, ez az áldott jó teremtmény magát és a bolygót is megöli két olyan kicsinyes indokkal, hogy az már fájdalmasan ostoba. E két indok pedig természetesen a pénz, a profit, illetőleg a kényelem hajszolása. Mindkettő szánalmas, mégis pontosan e két ok az, ami miatt úgy néznek ki az óceánjaink meg a beleink, mint egy kurva nagy élő szemetesvödör.

Lehet persze most felszisszenni, hogy na jó ez túlzás, de nem. Egyáltalán nem az.
Vajon hányan hajlandóak inkább nagyobb teherként egy üveg ételhordót cipelni magukkal, csak azért hogy kizárják a mikroműanyagok fogyasztását? Vagy hányan használunk üveg ivóvizes palackot, a műanyagok helyett, nem törődve azok törékenységével?

Hát nem sokan, valljuk be. Pedig az még csak egy dolog, hogy szép lassan az óceánjanin belefulladnak a plasztikba, de nem is olyan régen láttam egy elég hátborzongató tanulmányt arról, hogy óvatos becslések szerint napjainkban olyan erős a silány minőségű műanyag csomagolások miatt a mikroműanyag fogyasztás, hogy egy átlagember heti egy bankkártyát lazán elmajszol. Vagyis egyetlen hét alatt átlagosan annyi mikroműanyagot eszünk és/vagy iszunk meg, ami egy plasztikkártya anyagmennyisége! Ez bizonyára rendkívül egészséges a szervezet számára.

Szóval az ok, amiért engedd el a műanyag shakereket kettős:

  • Egyfelől védd a bolygót – az egyetlen hely tudtommal, ami elérhető közelségben élhető az emberi létforma számára! Igen, ezek a shakerek drágábbak és nehezebbek is – de pont emiatt nyilván jobban is vigyázunk rájuk, nem dobáljuk ki őket, ha mondjuk egy nyaralás, vagy komolyabb lazsálás miatt két heti edzés kihagyás után konstatáljuk, hogy úgy hagytuk a shakerünket a táskánkba, mintha másnap reggel is edzeni indultunk volna: elmosatlanul.
    Egy ilyen balesemény természetes velejárójaként megjelenő szagorgia nem hagy mondjuk túl sok választást az egyszeri sportembernek: kuka. Leginkább azért mert egyrészt már úgyis belerohadt a műanyagba a cucc, másrészt meg mert kb 1000 forint sincs egy átlagos műanyag shaker.
    Ezzel szemben az üvegbe nem rohad bele semmi, nem szagosodik el semmitől kipusztíthatatlanul – és végül eszünkbe sem fog jutni kidobni egy tizenezer forintos shakert.

  • Másfelől pedig védd meg magadat is! Ha üveg shakert használsz azzal is hozzá járulsz, hogy csökkentsd a heti „bankkártyafogyasztásodat”. Annyi helyről lehet még bevinni azt a fincsi műanyagot, legalább a sportolásokat követő kiemelten fontos tápanyagbeviteleink legyenek a lehető legtisztábbak!

Durván ennyi. Azért ennyi mert az olyan stilisztikai dolgokba már bele sem megyek, hogy mennyire néz ki menőn egy 133. műanyag shaker, mint amilyet szinte mindenki használ, csak más felirattal, de ugyanolyan formával. Érdemes mellé rakni egy ilyen műanyag förmedvénynek az új fémből és üvegből készült multishakert.

Nekem azok az idők ugranak be ilyenkor, amikor kezdett még csak megmozdulni az okostelefon piac és az Apple meg elkezdte az első pár iPhone-t legyártani. Az egyszeri user kb. elsírta magát, ha meglátta az almás telefont egy akármelyik gyártó akármelyik okostelefonja mellett. Ha az iPhone volt az övé, akkor a röhögéstől meg a gyönyörtől, ha az utóbbi akkor meg tényleg.

Szépen le is másolta a mobilvilág minden komolyabb cége az Apple mobilokat és gyakorlatilag ugyanez történik napjainkban is a mobilgyártás prémium szekciójában.
Nincsenek illúzióim persze, hogy ha a SuperNatural nagyobb nyilvánosságra fog szert tenni, akkor ez a tendencia a shaker piacon is elindulhat majd, de mivel ez mind a felhasználót, mind a bolygót segítené, igazából még örülnék is neki..!  

További bejegyzések

fogyások
Gery San

Elena project
záró hetek (12-13.)

A 90 napos program befejeződött – minden szempontból kimagasló sikerrel.A rendelkezésre álló idő legvégére – de konkrétan a legutolsó napon – szépen becsúsztunk a megálmodott

blog
Gery San

Test

Világunk jellegéből adódóan a fizikai testünkben végbevitt változásainkon keresztül tudunk a leghatékonyabban fejlődni számos szempontból. Talán megdöbbentő, de szellemi és “lelki” (asztrális) kapacitásaink is nagyban

Tennél magadért?

Gyere, hozd ki magadból a legtöbbet az új multishakereinkkel!