SUPERNATURAL BLOG

#behealthy #befree

Gery San

Isten hozott Liza!

Megosztás itt: facebook
megosztom
Mint saját generációm elsőszülöttje, e posztban – kissé talán öncélúan - üdvözlöm családunk legifjabb tagját

Liz(a), az egyik unokatestvérem gyermeke, aki pár napja látta meg a napvilágot. Jól van és makk egészséges, akárcsak a szülei. Erre mondjuk szüksége is lesz ebben a világban, ahová megérkezett..!

Mert ezt az egészséget, ami elvileg minden élőlény elidegeníthetetlen joga, számos külső hatás próbálja majd megsarcolni. Az ember ugyanis olyan útra tévedt, ahol a kényelme és hedonizmusa tiszavirágéletű oltárán simán feláldozza egészségét és jövőjét.

Már egészen apró korban elindulhat a lejtőn az immunrendszer, kezdve azzal a végtelenül ostoba trenddel, hogy az anyák mind kevesebb ideig szoptatnak, mindenféle tudományosan megalapozott(nak hitt) elképzelésekre kenve a valódi okokat, amely a kényelmetlenség és a félelem a hosszan tartó szoptatás fiziológiai és (egyáltalán nem utolsó sorban) társadalmi következményeitől.

Liz szülei szerencsére nem ülnek fel ennek, úgyhogy ez jó induló, a hétvégi tejfakasztón pedig gondoskodott róla a csapat, hogy az aztán nem fog elapadni.

De idővel persze elindul majd az élet sokkal nagyobbik része, amikor is a kisded kiszakad az otthoni környezetből és beleveti magát a bölcsi/ovi/suli szentháromság menza-poklának legmélyebb bugyraiba, ahol többnyire aztán mindent kap, csak rendes kaját nem. Ehhez nyilván hozzájön még a jó öreg gabona- és szénhidrát alapú alapvető étkezési beállítottság (kb. mindenütt), és már el is tud indulni egy minimális hajlam mellett az ember az elhízás rögös útján, amely olyan finom mérföldkövekkel szegélyezett, mint a depresszió, a diabétesz, vagy éppen az ismert szív és érrendszeri betegségek kb. teljes skálája.

De Liz ebben is szerencsés, mert anyu és apu igényesek, szépek, kiváló fizikumúak – és talán a tudatos táplálkozás sem áll tőlük majd olyan távol, mint azt néhányan gondolják felőlük.

Úgyhogy mondhatjuk, hogy Liz kiváló alapokat kap.
De ettől még a döntést majd kb. két, két és fél évtized múlva neki kell meghoznia.
Mert ezt mindenkinek magának kell.

Hogy amikor elkezd majd lelassulni az anyagcsere és lecsengenek az iskolák kötelező sportolásai, akkor hajlandó lesz-e önállóan is tenni azért, hogy lássa majd a saját unokáit felnőni úgy, hogy mondjuk még a nevükre is emlékszik.

Mert ez egy bizonyos idő után egy döntés kérdése. Semmi más.

Én pedig azon leszek, hogy amikor Liz majd ideér, ehhez a ponthoz az életében, akkor közvetlenül is legyen alternatívája arra, hogy merre is induljon el.

Neki és addigra remélem már több ezer másik „Liznek” is tud majd utat mutatni a SuperNatural. 
A márka, amelynek megalkotója (ez vajon ki lehet?) megkérdőjelezhetetlenül hisz benne, hogy igenis létezik a betegségektől mentes, akár egy teljes évszázadot is könnyen meghaladó egészséges élet.

Javarészt ezért is indult el ez az oldal.
De minderről esik majd még szó bőven az elkövetkező posztok sokaságában, a lényeg most az, hogy Liza (mert csak én nevezem Liznek) végre megérkezett közénk..!

“Isten hozott Liz!”

A büszke apuka és a kicsi Liz

További bejegyzések

fogyások
Gery San

Elena project
záró hetek (12-13.)

A 90 napos program befejeződött – minden szempontból kimagasló sikerrel.A rendelkezésre álló idő legvégére – de konkrétan a legutolsó napon – szépen becsúsztunk a megálmodott

blog
Gery San

Test

Világunk jellegéből adódóan a fizikai testünkben végbevitt változásainkon keresztül tudunk a leghatékonyabban fejlődni számos szempontból. Talán megdöbbentő, de szellemi és “lelki” (asztrális) kapacitásaink is nagyban

Tennél magadért?

Gyere, hozd ki magadból a legtöbbet az új multishakereinkkel!