Ha a második hét megpróbáltatásoktól volt terhes, akkor a harmadikban szinte minden összeomlott. Kivéve Elenát.
Megérkezett ugyanis a Covid hiszti miatti nehezítő pálya is: az egyik gyermek nem mehetett suliba, egy kis taknyosodás miatt, majd végül mindhárman otthon maradtak. Elenával. Akinek meg azért dolgoznia is kellett, plusz szintén kicsit le is robbant egészségügyileg.
Szép kombó egy egyébként is embert próbáló diétához…
Elena diétája – és úgy általában a Diéta 2.0 rendszere – egy 3×30 napos alapprogramra épül. Ebben az első hónap a rávezetésé, ahol kivezetjük az étrendből a cukrot, illetve elkezdjük az egyéb szénhidrátok megvonását is szép fokozatosan. A második a katabolizmusé, ahol is ehhez már belép a testmozgás is, ami még tovább bontja a test zsírtartalékait, illetve itt elveszünk már szinte mindent a szervezettől, ami hizlal. Ezután jön az anabolikus szakasz (ami az utolsó 30 nap), ahol kezdetét veszi a magas dózisú vitamin-adagolás és a test egyéb módon történő „építése”.
Kiváló forgatókönyv igaz?
Szerintem is, de semmi nem lett belőle, mert ez a helyzet felborított mindent és egy jó program bármilyen stabilan is van felépítve MINDIG reagál a nem várt eseményekre. (És persze nem úgy, hogy oké, akkor para van, úgyhogy mehet a pizza/tiramisu/cola kombó…)
Az alkalmazkodó reagálásnak kellett most is következnie, mivel egy 3 gyermekét egyedül nevelő diétázó anyukánál nem fér bele, hogy lerobbanjon. Elena kerek-perec megmondta, hogy ő nem dőlhet ki, úgyhogy szépen előre vettük a vitaminadagolást és elkezdte tolni. Mondjuk láss csodát, meg is gyógyult kb. 2 nap alatt.
Volt bennem azért némi izgalom bevallom, pláne, hogy még egy kis csalás is beszaladt a programba. Egy kisgyermekes szülinapi zsúron ugyanis sajnos Elena “kénytelen volt” megenni egy kis maradék csokitortát. Persze csakis azért, hogy ne legyen már ciki, hogy otthagyja a gyerek a maradékot. Legalábbis ez volt az alapsztori, de aztán kiderült, hogy ez úgy volt maradék, hogy a gyermek egy fránya falatot sem evett abból a tortaszeletből.
Ennek kitudódása két irányba vitte a gondolkodást: én finoman szentségeltem kicsit, hogy na, csak sikerült félrekajálni, ejnyebejnye, míg Elena – a pozitív gondolkodás eklatáns példáját bemutatva – azon örvendezett, hogy még jó, hogy a gyerek a fagyit meg tudta enni!
És hát most mit mondjak: tényleg jó, hogy nem kellett még egy vödör fagyival lefojtani a csokitortát, ez végülis tény.
De szerencsére mivel minden nincs megvonva Elenától nem lett bukta a dologból. Mert elsősorban pontosan ezért nincs minden édes (de nem cukros!!) dologról levéve.
Még. (Ezt mondjuk nem kéne leírnom, mert ő is olvassa. Leírtam.)
Szóval nem borultunk túlságosan sem ki, sem föl, könnyen helyreállt a rend. Hála a vitaminoknak, a rugalmas vészforgatókönyvnek, illetve (és elsősorban) Elena kitartásának..!
Szépen jönnek lefele a kilók Elenáról
